Helyzet van. A vajdasági magyar politikai és közéleti vizein helyzet van. Na de miféle? Én nem vagyok és nem is voltam a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja. Ennyire talán soha nem is örültem neki, mint most. A legnagyobb helyzet pont a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) háza táján zajlik. Mi lenne ez? A VMSZ mélyrepülése? Kettészakadása? Pásztor és társai végét jelentené? Ugyan kérem. Színjáték. Olcsó színjáték. Bevallom, néha még engem is magával ragadnak a poénok. Vizsgáljuk csak meg néhány pontban. Hogy is kezdődött? Valamikor még a tisztújítás előtt a Második nyilvánossággal (MNY). Szimpatikus gárda, online felületen, jól nekiment a VMSZ-nek. Sokunknak tetszett. Akár olyasféle bátor szegénylegényt is láttunk benne, aki szembe mer szállni a hétfejű sárkánnyal. Aztán elhallgatott a MNY. Mi történt ez után? Pásztort újraválasztották, körei megerősödtek, akár nyelvnyújtással is üdvözölhette volna, az őt nem annyira szimpatizáló közvélemény. A MNY farvizén a háttérből szépen lassan kiemelkedtek olyan nevek, mint Korhecz, Varga, Józsa, Miskolczi, Bódis. Mind valamilyen- féle kritikát fogalmaztak meg a VMSZ-el és jelenlegi vezetésével szemben. Hogy van-e a MNY és e nevek között bármiféle kapcsolat nem tudom, és nem is érdekel. Sokkal inkább foglalkoztat, hogy miről szól a vita? Autonómiáról? Menekültekről? Ki- és bevándorlókról? Munkanélküliségről? Csökkenő népességről? Magyar egyetemről? Sajnos egyikről sem. Puszta hatalomvágy áll a vita középpontjában. Sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy a vita nem is Szabadkáról és nem is Újvidékről indul, hanem Budapestről. A VMSZ balliberális szárnyához tartozók váltak kegyvesztetté, akkor, amikor, súlyos milliók fognak átcsorogni a pártkasszán. Korheczék önhibájukból vagy önhibájukon kívül távol maradtak a húsosfazéktól. Ahol a pénz megjelenik, ott megszűnnek a mosolyok. Mire lesz erejük és pénzük a „szakadároknak”, majd meglátjuk. Egy biztos. Sok mindenben kísértetiesen hasonlít a történelmi VMDK körüli történésekre, 1994-ből, sőt, még egyes szereplők is megjelennek, akik ott is főszerepet játszottak. De ott legalább még az autonómia is egy fontos töréspont volt, a Hódi-féle pénzeken kívül. A történelmi VMDK sorsa is Budapesten és Belgrádban dőlt el, a terepen pedig a csatlósok lejátszották, ügyesen. Most kinek mi a célja? Kell egy balliberális párt? Tovább van szükség egy feltétel nélkül Belgrádhoz és Budapesthez is mindig simuló, diktatórikus eszközökkel uralkodó VMSZ-re? Vagy fordulat következik be és az autonómia- pártiak kerülnek helyzetbe? Az autonómia lesz a minimum? Nem tudni. De ha valaki világosan lát, az látja, hogy az elmúlt húsz évben, amióta a VMSZ a meghatározó párt, minden volt, csak autonómia nem. És azt is könnyen láthatjuk, hogy az autonómia hiánya mihez vezetett. Nincs szavatolt parlamenti hely, nincs részarányos foglalkoztatás, nem lett feltárva 1944/45, nincs magyar egyetem, nincsenek gyerekek, a vajdasági magyarság 25%-a szavaz csak magyar pártra. Ha körbenézünk, mindenki láthatja. Ebből a helyzetből való kilábalásunkat és egyáltalában a megmaradásunkat kizárólag a nemzeti autonómia szavatolja, minden más csak humbug.