Kezd beérni a majd egy évszázadnyi délszláv politika a Délvidéken, a mai Vajdaságban. Nevezzük az utódállamot SZHSZ királyságnak, nagy- vagy kis Jugoszláviának, Szerbia és Montenegrónak vagy akár Szerbiának, a cél ami a kisebbségeket illeti, mindig ugyanaz volt: kiszorítani, eltiporni, megsemmisíteni. És a különböző politikai és/vagy ideológiai és/vagy rendszerbeli opciók között sem volt túl sok különbség, lehettek azok csetnikek, partizánok, kommunisták, szocilisták, vagy éppen demokraták, jobb- vagy baloldaliak. Különböző eszközökhöz nyúlt a mindenkori hatalom, ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében. Szerbek betelepítésével felhigították, kivégzésekkel megtizedelték, koncepciós perekkel és lélektani nyomással kordában tartották a magyarok nagyrészét. 1920 után három nagy betelepítési hullám érte a Vajdaságot és a délvidéki magyarságot, ami irányított volt. Mindkét világháború után egy- egy valamint a délszláv háborúk után is. A legújabb menekülteket még mindig segítik. 25 éve folyamatosan központi pénzekből tartják őket fent és itt. Holott már béke van és pl. Horvátország vállalja, hogy segíti visszatelepülésüket. Az utóbbi napokban emlékeztünk az 1944-45-ös tragédiáról, amely alsóhangon is több tízezer magyar és német áldozatot követelt, nem beszélve azokról, akik elszöktek. A kár felbecsülhetetlen.

Visszakanyarodva az elejére, hogy kezd Óbecsén beérni ennek a politikának a gyümölcse. Hogyan is értem ezt? Az Újvidékieknek, Szabadkaiaknak, Temerinieknek és a többi szórványban élőknek ez már nem újdonság, de úgy néz ki, hogy Óbecse is ebbe a sorba áll. Meg lehet nézni, hogy az óbecsei postán, a távhő-szolgáltatónál, a rendőrségen, az egészségházban, a sportközpontban hány magyar alkalmazott van és hányan beszélnek magyarul?! Mert ugye a község lakossainak fele még mindig magyar, illetve magyar anyanyelvű. De már nem csak itt. Ha az ember megnézi az önkormányzati alkalmazottakat, a magyarul is beszélők aránya nem haladja meg a 30%-ot. A többségi nemzet tagjai azzal szoktak érvelni, hogy nekik nem számít a nemzetiség, mert az kommunista hagyomány, és eleve rossz, hanem csak a jó és rossz emberek, a jó és rossz munkaerő. Ebből a logikából kiindulva a magyarok, illetve magyarul is tudó polgártársaink kétszer butábbak, mint a többségi nemzet tagjai. Akkor ez, hogy is van? Hülyék lennénk?

Van egy kedvenc történetem amit Dr. Szászy István 1909-es könyvében le is ír: "Óbecsén a magyarok és a szerbek között, - már ami a közügyet illeti, - ugynevezett paritás van. Három évig magyar bíró, - három év múlva szerb, az egyik jegyző magyar, a másik szerb, ugyanígy van a magyar és szerb doktor, magyar és szerb esküdt! A magyarok immár kétszer annyian volnának, mint a szerbek, - azonban a paritás még jelenleg is fentáll a maga teljes mivoltában. Ha a magyaroknak új iskolát állít a község, állítnia kell a szerbek részére is, - ha van rá szükség, ha nincs! Így például az egyik szállási szerb iskolába - öt vagy hat nebuló jár csak! A római katholikus magyar kántort a község fizetvén, - a görögkeleti szerbek részére hasonló összeget juttat, hasonló czimen, - bár kántoruk soha se volt még egyetlen egy szerb gyülekezetnek se! A katholikusok toronyórája egy izben elromlott, azt a község megcsináltatta. A szerbeké jól járt ugyan, - de hát hogy a paritáson valami hiba ne essék, - a görögkeletiek is hasoló összeget kaptak "órajavítás" czímén! Hja! a paritás olyan szent dolog, amit megbolygatni még a vármegye, vagy a minisztérium sem mer!... Hja! Magyarországon a szegény nemzetiségieket elnyomja a sovén magyar!--- De térjünk vissza a becsei szent és megváltozhatatlan paritásra. Szerb volt a bíró, az öreg Petkovits. Közgyülésre gyülekeznek a községi képviselők. A gyűlésnek 9 órakor kellett volna kezdődnie. A közgyűlési teremben már együtt van mind. Üti a katholikus toronyban a kilencz órát. "Biro uram, kilencz óra, megnyithatja a gyűlést" - békétlenkednek a magyarok. "Nem lehet! Most szerb a bíró, a szerb torony óráján pedig csak öt percz mulva lesz kilecz!" - válaszolja a bíró... Hja! A paritás, a szent paritás" (Szászy István, Bácsmegyei anekdóták, 1909, Óbecse)

Kérdezem én önmagamtól és a kedves olvasótól, hogy hol vagyunk ehhez képest ma? Lassan sárgavízért sem mehetünk el magyarul. És ez nem minden. A a múlt héten megtudtunk Nemanja Karapandzic első könyvéből, hogy 1701-ben Óbecse szerb település volt. Nafene. Hogy ezt egy történész, hogy meri így állítani és a mennyezet sem szakad rá... Továbbá, hogy a kiegyezés után az I. VH-ig valami iszonyatos magyarizáció folyt Óbecsén és az akkori országunkban. A fenti történet is jól alátámasztja fiatal történészünk tudományosan megalapozott állítását. És itt még nincs vége. Ifjú kutatónk azt állítja, hogy 1941-ben a szörnyű magyar fasiszták, már alig várták, hogy bosszút álljanak a szerb, cigány, és zsidó áldozatokon, valamint, hogy az 1944-45-ben kivégzettek, mind bírósági eljárás alapján lettek elítélve. Nehéz ehhez hozzászólni, mert aki ilyent ír, azzal nem lehet és nem is érdemes vitatkozni. A baj ott van, hogy ezt van aki ki is adja.

Félreértés ne essék. Azt sem állíthatom teljes biztonsággal, hogy úgy volt, ahogy Szászy leírta, de úgy biztosan nem volt ahogy Karapandzic írja. És ez nem vélemény kérdése, hanem tény kérdése. Amiről vitatkozni lehet, de nem érdemes. Ebben konszenzus kellene, hogy legyen. Mondjuk lehetne azzal kezdeni, hogy miután kismilliószor bocsánatot kértünk 41-ért, legalább egyszer tegyék ezt meg ők is 44/45-ért. 

És a legvégén szeretném kiemelni, hogy ebben a mai tragikus helyzetben, pont annyira érzem magamat és nemzettársaimat is felelősnek, mint a többségi nemzet tagjait. És nem is bűnösöket keresek, hanem megoldást

Lassan véget ér a kampányidőszak. Mindenki elmondta, amit fontosnak tartott. Talán már a polgároknak elegük is van a felhajtásból. De a tét nagy. A tét óriási. Egy nap, április 24-e, határozza meg az elkövetkező négy évünket. Egyszerre választunk parlamenti képviselőket, tartományi képviselőket, önkormányzati képviselőket és van ahol még helyi közösségi képviselőket is. Elképesztően fontos választás, nem tudom elégszer hangsúlyozni.

Immáron kicsit több, mint 10 éve vagyok közéleti és/vagy politikai berkekben, kisebb nagyobb intenzitással. Ez a 10 év alatt, többnyire három kérdést kaptam:

• Miért van ennyi magyar párt? Miért nem fognak össze?
• Mi a helyzet az autonómiával?
• Mi a helyzet a munkahelyekkel?

Olyan könnyű, vagy inkább könnyebb helyzetben voltam most, hogy ezekre a kérdésekre könnyűszerrel tudtam válaszolni. Elsőként azt kell mondanom, hogy összefogtunk. Van magyar összefogás, van magyar lista. Az összefogás elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség – Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Magyar Egység Párt - Pásztor István. Másodsorban, a programunkba szerepel az autonómia kérdése is, úgy a magyar autonómia, mint a Vajdaság autonómiája. Harmadrészt, mert ugyebár az autonómiát és az összefogást még nem lehet megenni, itt van a magyar kormány 166 millió eurós támogatása a gazdaság- és területfejlesztési stratégiához. 166 millió euró, mely három év alatt jön le a vajdaságba és egyetlen célcsoportja van, a magyar állampolgárok a Vajdaságban, vagyis a magyarok. Hosszú idő óta, első ilyen óriási lehetőség, melyben a vajdasági magyarok nem másodrendűek, nem hátránnyal indulnak, hanem egyenesen előnnyel.

Mi, politikusok összefogtunk. Viszont ez nem elég. Sohasem volt elég, most sem az. Önöknek is össze kell fogniuk. Mindenkinek össze kell fogni. Összefogni velünk, és összefogni egymással. Rokonnal, baráttal, ismerőssel, szomszéddal. Az összefogás csak akkor lehet sikeres, ha teljes. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Április 24-én Szent György napja lesz. Ahogyan Szent György legyőzte a sárkányt, úgy győzhetjük le mi is önmagunkat és mindenki mást is. Április 24-e lehet a siker kezdete. Rajtunk múlik, Önökön múlik, mindenkin múlik. Mindenki számít. Mindnyájunknak el kell menni!

Hajrá Óbecse! Hajrá Magyarok!

A választási kampányban nagyon sok emberrel találkoztam Óbecse község területén és Vajdaság szerte is. Mindenkinek sok a mondanivalója. Öröme, bánata, sikere, sikertelensége. Viszonylag sokszor elhangzik a következő kérdőszócska: miért? Hogy hogy szokott a kérdés folytatódni, megpróbálom összefoglalni, és meg is válaszolni.

Miért menjek el szavazni?

• Mert jogod van hozzá!
• Mert polgári kötelességed!
• Mert te is pont annyit érsz, mint mindenki más és a szavazatod is annyit ér!
• Mert nem engedheted meg, hogy más döntsön jövődről, szüleid, gyermekeid jövőjéről!
• Mert (jó esetben) négyévente csak egyszer van rá lehetőséged!

Miért szavazzak a VMSZ-VMDP-MEP-Pásztor István koalíció listáira?

• Mert magyar vagy és a lista is magyar!
• Mert a politikusok összefogtak, most Önök is fogjanak össze!
• Mert ez az egyetlen magyar lista!
• Mert a Magyar Kormány, a FIDESZ és Orbán Viktor is őket támogatja!
• Mert van ötlete, elképzelése és mindenre kiterjedő programja!
• Mert senki más nem fog harcolni a magyar autonómiáért!
• Mert senki más nem fog harcolni a vajdaság magyar gazdaságfejlesztésért!
• Mert senki más nem fog harcolni a magyar oktatásért és magyar kultúráért!
• Mert senki más nem fog harcolni a magyarok jogaiért!
• Mert senki más nem fogja feltárni az 1944/45-ös eseményeket és emlékművet sem emel más!
• Mert tisztességesen és becsületesen akarunk élni szülőföldünkön!
• Mert magyarul akarunk beszélni, írni és olvasni, tanulni és dolgozni!

Most akkor mi is történt tegnap? Ki győzött vagy ki vesztett? Lett-e igazság és van-e olyan egyáltalán?

A tény: a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette az óbecsei Községi Választási Bizottság azon döntését, miszerint érvénytelen volna a „Magyar mozgalom - hogy változtassunk! – Dr. Korhecz Tamás – VMDK” önkormányzati listája.

Mit jelent ez? Azt, hogy Óbecsén is és még néhány önkormányzatban, de köztársasági és tartományi szinten is könnyen elképzelhető, hogy két „magyar” előjelű koalíció indul a választásokon. Ez önmagában nem is baj. De akkor hol a hiba?

Ott kedves nemzettársaim, hogy az egyik oldal, a VMSZ-VMDP-MEP listája valódi magyar pártszövetség, melyet Budapesttől, Szabadkán keresztül, Újvidékig támogatnak az emberek, közjogi méltóságok,stb. De ezek közül mégis a legfontosabb, hogy Budapest és Orbán Viktor támogatását is élvezi.

A másik oldalon ott van egy olyan szövetség, amelyet a Horvátok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége hozott létre, és amelyben a Magyar Mozgalom nevezetű pártszerű civil szervezet a meghatározó elem. A lista elnevezésében a horvát párt neve nem is szerepel, viszont kiemelkedő helyen szerepel az MM és Dr. Korhecz Tamás neve. A VMDK is csak rövidítve szerepel a végén. Mi is ez? A választópolgárok közönséges és szándékos megtévesztése.

Ki a nyertes és ki a vesztes?

A nyertes a jelenlegi szerb hatalom, a vesztes a délvidéki magyarság, az oszd meg és uralkodj jegyében.

Tisztázzuk. Nem először látunk hasonlót az elmúlt 26 évben. Mi történik? A jelenlegi szerb hatalom, nevezzük őket Belgrádnak, nem felejtette el 2008-at, amikor a Magyar Koalíció és programja egyedüli magyar lista volt és igen jól szerepelt. Ezt igyekszik most megakadályozni. Itt egy pártszövetség, a VMSZ-VMDP-MEP Budapesttel, fejlesztési programjával, autonómia- koncepciójával a háta mögött, mely képes képviselni egy nemzeti egységet. Képes képviselni a magyarság egészét. A másik oldalon pedig ott egy MM vezette ellentábor, melynek egyedüli célja megbontani ezt az egységet. Hogy felidézzük: az MM a VMSZ-ből bújt ki vesztes félként kevesebb, mint egy éve. Noha szép számban akad köztük tisztességes magyar ember, akiket nyilván jóindulatuknál fogva vezettek meg. Az MM feje, amitől a többi is bűzlik, az többségében levitézlett, sértődött balliberális politikus. Többségük felett az idő is eljárt már, volt idejük bizonyítani, de nemzetileg fontos kérdésekben, valahogy mindig a túloldalon voltak. Sokuk már pártok és civil szervezetek tömkelegét váltott, de hitet és hazát is.

Hogyan tudunk ez ellen védekezni? Nagyon egyszerű! Április 24-én soha nem látott nemzeti egységet kell produkálnunk. Mindenkinek el kell menni szavazni és minél többen a VMSZ-VMDP-MEP listáját kell hogy támogassa szavazatával, mert ő biztosíthatja a valódi nemzeti érdekképviseletet. Nagyszülőknek és szülőknek, valamint nagykorú gyermekeinek egyaránt fontos. Egyre nehezebb idők jöhetnek és ezeket csak nemzeti egységben tudjuk megoldani, megélni, túlélni. Sokszor volt a magyar a vesztes fél, ahogyan tegnap Óbecsén Bayer Zsolt is elmondta, itt az idő, hogy győzzünk. És mindenünk meg is van hozzá.

A napokban feloszlatják a parlamentet és kiírják a választásokat. Minden szinten. Ami azt jelenti, hogy önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is. Magyarul: megválasztjuk, hogy a következő négy évben milyen irányt vegyen

, és ki vezesse városunkat/községünket/településünket, „tartományunkat”, és „köztársaságunkat”. Nagy lenne a tét? Hihetetlenül nagy. Óriási. Hogy miért? Mert saját és gyermekeink következő négy évéről fokunk dönteni. Nem két napról szól egy karikázás, hanem (legalább) négy évről. Hogy mi fog következni az elkövetkező két hónapban? Az egyik legmocskosabb kampány, amit ember látott. Ilyen módszereket, amiket a hatalmon levő nagy pártok bevetnek, még a 90-es években sem tapasztaltunk. Mindenkit megpróbálnak majd kilóra megvenni, megfélemlíteni, megfenyegetni, megzsarolni. Szerbeket, magyarokat, cigányokat, szlovákokat. Mindenki kell nekik. Mit tehetünk? Csak okosabbak lehetünk, határozottabbak és gálánsabbak. Mi, Délvidéken élő magyarok Európához tartozunk, szellemileg és kulturálisan mindenképpen. Ez lehet a fő fegyverünk. Ezzel lehet, és ezzel kell nyernünk. "Ne vitatkozz idiótákkal, mert lehúznak a saját szintjükre, aztán legyőznek a rutinjukkal." - Woody Allen. A fejünkbe senki se lát bele, még ha azt is hiszi, és a szívünkbe se. A szavazásnál egyedül vagyunk, és azt karikázhatjuk, akit akarunk. Érdemes-e egyáltalán karikázni? Minden további nélkül. Soha nem volt fontosabb szavazni, soha nem volt fontosabb jól szavazni, soha nem volt fontosabb a magyar összefogásra szavazni. Mert kevesen vagyunk és egyelőre nem is leszünk többen. Mert helyettünk nem dönthet senki. Ha nem mégy el szavazni, másnak a kezébe adod a sorsod. Másnak a kezébe adod a gyermekeid sorsát. Van kb. 2 hónapunk. Készüljünk rá testileg, lelkileg, szellemileg.

A címben szereplő Zámbó Jimmy dal jutott eszembe, amikor elolvastam Szerbhorvát György cikkét a „Maglocistac” nevű portálon (http://maglocistac.rs/derd-serbhorvat-balintova-ksenofobija-jer-narod-to-trazi/ ).

Milyen világot élünk, Pásztor Bálint védelmébe kelek. Na, nem úgy általában, csak ebben az egy esetben. Hisz Szerbhorvát Pásztor kijelentését bírálja. Elég keményen, a vulgaritástól, alpáriságtól  és a személyeskedéstől sem riad vissza. Ezt nem tudom, hol tanulhatta, de csöppet sem fair és polkorrekt. Én visszafogottan reagálnék, néhány állítására.

Először is, nem csak Pásztor és a VMSZ támogatta a Vajdaságból az ideiglenes határkerítés megépítését. Másodsorban, teljesen igaza van ifjabbik Pásztornak, amikor ezeket a kérdéseket felvetette a parlamentben. Hisz, a magyarkanizsai, horgosi és sok másik határmenti település „Józsi bácsiainak” nem sok köze van a menekültekhez. De abban biztos vagyok, hogy segítenének, ha a menekültek nem élnének vissza vele, illetve startban nem úgy állnának hozzá. Ebből is következik, hogy igazán megilleti a kártérítés azokat a gazdákat, akiknek a birtokaiban kárt tesznek. Ugyanis egyrészt nem is mind háborús menekült, sőt. Másrészt meg hát, van a menekülésnek is civilizált és nemzetközi jogban lefektetett módozata. Ha ezek valóban menekültek lennének. De nem. És azért csak nem várhatjuk el egy Magyarkanizsától sem, hogy napi több ezer menekültet ellásson.

Természetesen nem hagyja ki Szerbhorvát azt a lehetőséget sem, hogy rúgjon egyet Orbánon és a kormányán, valamint a legfontosabb nemzetpolitikai intézkedésén a könnyítette honosítási eljáráson. Mert, mint ahogy mondja, ezért üres minden második ház a Vajdaságban. Ezt így kijelenteni nagy komolytalanság. De ezt Szerbhorvát is tudja, csak jól hangzik.

Ezekután akkor ki a populista? Pásztor? Orbán? Szerbhorvát?

Olvasva sorait, felmerül bennem néhány kérdés. Amikor ő menekült, akkor is hasonló károkat tett a határszakaszban és/vagy a befogadó országban? Illetve, és ez mindenkire vonatkozik: Aki ennyire szívén viseli a „menekültek” sorsát, fogadjanak örökbe néhányat, a saját házukba, saját udvarukba... 

A fesztivált nem kell csinálni. Meg kell oldani a problémát. Minél délebbre...

Helyzet van. A vajdasági magyar politikai és közéleti vizein helyzet van. Na de miféle? Én nem vagyok és nem is voltam a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja. Ennyire talán soha nem is örültem neki, mint most. A legnagyobb helyzet pont a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) háza táján zajlik. Mi lenne ez? A VMSZ mélyrepülése? Kettészakadása? Pásztor és társai végét jelentené? Ugyan kérem. Színjáték. Olcsó színjáték. Bevallom, néha még engem is magával ragadnak a poénok. Vizsgáljuk csak meg néhány pontban. Hogy is kezdődött? Valamikor még a tisztújítás előtt a Második nyilvánossággal (MNY). Szimpatikus gárda, online felületen, jól nekiment a VMSZ-nek. Sokunknak tetszett. Akár olyasféle bátor szegénylegényt is láttunk benne, aki szembe mer szállni a hétfejű sárkánnyal. Aztán elhallgatott a MNY. Mi történt ez után? Pásztort újraválasztották, körei megerősödtek, akár nyelvnyújtással is üdvözölhette volna, az őt nem annyira szimpatizáló közvélemény. A MNY farvizén a háttérből szépen lassan kiemelkedtek olyan nevek, mint Korhecz, Varga, Józsa, Miskolczi, Bódis. Mind valamilyen- féle kritikát fogalmaztak meg a VMSZ-el és jelenlegi vezetésével szemben. Hogy van-e a MNY és e nevek között bármiféle kapcsolat nem tudom, és nem is érdekel. Sokkal inkább foglalkoztat, hogy miről szól a vita? Autonómiáról? Menekültekről? Ki- és bevándorlókról? Munkanélküliségről? Csökkenő népességről? Magyar egyetemről? Sajnos egyikről sem. Puszta hatalomvágy áll a vita középpontjában. Sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy a vita nem is Szabadkáról és nem is Újvidékről indul, hanem Budapestről. A VMSZ balliberális szárnyához tartozók váltak kegyvesztetté, akkor, amikor, súlyos milliók fognak átcsorogni a pártkasszán. Korheczék önhibájukból vagy önhibájukon kívül távol maradtak a húsosfazéktól. Ahol a pénz megjelenik, ott megszűnnek a mosolyok. Mire lesz erejük és pénzük a „szakadároknak”, majd meglátjuk. Egy biztos. Sok mindenben kísértetiesen hasonlít a történelmi VMDK körüli történésekre, 1994-ből, sőt, még egyes szereplők is megjelennek, akik ott is főszerepet játszottak. De ott legalább még az autonómia is egy fontos töréspont volt, a Hódi-féle pénzeken kívül. A történelmi VMDK sorsa is Budapesten és Belgrádban dőlt el, a terepen pedig a csatlósok lejátszották, ügyesen. Most kinek mi a célja? Kell egy balliberális párt? Tovább van szükség egy feltétel nélkül Belgrádhoz és Budapesthez is mindig simuló, diktatórikus eszközökkel uralkodó VMSZ-re? Vagy fordulat következik be és az autonómia- pártiak kerülnek helyzetbe? Az autonómia lesz a minimum? Nem tudni. De ha valaki világosan lát, az látja, hogy az elmúlt húsz évben, amióta a VMSZ a meghatározó párt, minden volt, csak autonómia nem. És azt is könnyen láthatjuk, hogy az autonómia hiánya mihez vezetett. Nincs szavatolt parlamenti hely, nincs részarányos foglalkoztatás, nem lett feltárva 1944/45, nincs magyar egyetem, nincsenek gyerekek, a vajdasági magyarság 25%-a szavaz csak magyar pártra. Ha körbenézünk, mindenki láthatja. Ebből a helyzetből való kilábalásunkat és egyáltalában a megmaradásunkat kizárólag a nemzeti autonómia szavatolja, minden más csak humbug.

Lassan nincs olyan „valamire való”, vagy legalább is magát annak gondoló politikus, közéleti szereplő aki ne érintette volna ezt a témát, határon innen és határon túl. A legelején kell megjegyeznem azt, hogy az elvándorlásról, és a „menni vagy maradni” témáról legkevesebbet beszélnek a szakemberek. Főleg itt a Vajdaságban. Pedig nekik lenne a feladatuk. Egyrészt vannak közülünk akik ebben a kérdésben a strucc-politika művelését választja, mások nem mernek, még másokat nem engednek szólani. A politikusok is már csak akkor beszélnek amikor nagyon muszáj. Pedig jó lenne erről minél többet, minél több helyen beszélni.

Tegyük tisztába a dolgokat. A vándorlás, az elvándorlás, a ki- és bevándorlás nem újkeletű fogalmak, nem a 21. században született meg, és ami még fontosabb a mi szempontunkból, hogy ezt nem a vajdasági magyarok találták ki. Sem a fogalmat, sem a folyamatot. Mert hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy csak „mi megyünk ki”. Nem! Említhetnénk itt a nagy amerikai vándorlásokat, de nem kell még a kontinensünk határait sem átlépnünk, elég ha csak a „németországi” törökökre gondolunk, vagy a „brit” lengyelekre. De volt egy közelebbi is. A titói Jugoszláviából, a „Kánaánból”, a Szerb Statisztikai Hivatal szerint a 70-es évek közepére már több mint 1,3 millióan vándoroltak el, többségük Németországba.

Az ami jelen pillanatban zajlik tehát nem valaminek a kezdete, és nem is valaminek a vége, hanem valaminek a folytatása. Egy folyamatnak az egyik eleme, momentuma. Így kell, azaz így kellene kezelni. Egy egy ember életében lehet, hogy ez valaminek a kezdete és/vagy valaminek a vége, de történelmi térbe helyezve, egy kicsit felülről nézve ez egy folyamat.

Ami viszont van és amivel érdemes foglalkozni, az a helyzet nyomán létrejött, megfogalmazott vagy még nem megfogalmazott kérdésekre adott válasz. Tehát az új helyzetet már nem nagyon kell magyarázni, abból semmi hasznunk, válaszokat kell adni.

Elsőként le kell számolni egy csomó sztereotípiával.

Az, hogy a vajdasági magyarok, viszonylag nagy mértékben kivándorolnak, azt nem a kettős állampolgárság, vagyis a könnyített honosítás okozta. Ha feltétlenül bele akarjuk keverni a magyar útlevelet a dologba, óvatosan is legfeljebb eszközként beszélhetünk róla. Ezt az állításomat alátámasztva el tudom mondani, hogy az egyetlen erre irányuló kutatás, amely több mint 500 vajdasági magyar kettős állampolgár lekérdezésével jött létre is ezt mutatja. Ugyanis a magyar állampolgárság igénylésének motivációs tényezőjeként nagy-nagy többségüknél az érzelmi motiváció játszott közbe. Ebből a tényből könnyen levezethető az, hogy az igénylésnél még nem az elvándorlás az indíttatás, ez az érintetteknél később jut felszínre. Feltevődik a kérdés, hogy akkor mégis mi okozza? Ez az, nevezzük, legújabb kori kivándorlás a vajdasági magyarság részéről kifejezetten gazdasági jellegű, tehát nevezzük gazdasági és/ vagy megélhetési migrációnak. Ennek minden jegyét is magával hordozza. Nem kevés esetben (fiatal házasok esetében) csak a családfő hagyja el Szerbiát, leginkább Ausztriát vagy Németországot célozva meg, de nem ritka esetben Nagy-Brittaniát célozva meg. Az idősebb házaspároknál megfigyelhető az is, hogy mint a privatizáció egyik legnagyobb veszteseként házaspárként hagyják el szülőföldjüket, a középiskolás, egyetemi hallgató gyermekeiket itt hagyván a családi házban, vagy más közeli rokonnál. A nagyon fiatal kivándorlók is sokszor párban mennek ki, de egyelőre nem szakadva el végleg Vajdaságtól. Ezek a gazdasági migránsok még szorosan kapcsolódnak szülőhazájukhoz, szülővárosukhoz, és ez az amit nem szabad figyelmen kívül hagyni és amire alapozni kell a közösség leépülésének a megállítását.

A kivándorlók nagy többsége nem beszéli a befogadó ország nyelvét, ráadásul ott mindig csak egy bevándorló lesz. Ez a két ok határozza meg leginkább, hogy a kivándorlók többségéből ott soha nem lesz társadalmilag megbecsült polgár, ráadásul a képességei alatti munkákat fognak vele végeztetni. Már pedig mindenkinek szüksége van anyagi és szellemi megbecsülésre is.

Az adott, cseppet sem kényelmes helyzet, válasz sok mindenre. Válasz a szerb gazdaság- és társadalompolitika működésére az elmúlt években, évtizedekben, valamint válasz az elmúlt két évtizedben uralkodó vajdasági magyar politikum eszmei és tárgyi sikereire, azaz sikertelenségeire. Bővebben. A saját anyagi haszonszerzéseivel foglalkozó vajdasági magyar politikai elit teljes kudarca ez. A teljes magyar autonómia, a magyar oktatási rendszer, a rehabilitálás és a vagyon-visszaszármaztatás kérdéseinek teljes mellőzése eredményeképpen nézünk szemben a jelen helyzettel. Magyarul megbukott az a politika hogy az „autonómiát nem lehet megenni”. Valóban nem lehet megenni az autonómiát, de még csak annak hiányában hal el szellemileg és fizikailag is a kis közösségünk.

Ami most előttünk áll, hogy bár a mentőcsónakokat helyezzük üzembe, hogy a süllyedő hajóról mentsünk meg minél több lelket és tárgyat. A gazdasági menekülteknek nem szabad elengedni a kezét. Nem árulók, és nem menekültek ők. A mindennapi megélhetést szeretnék biztosítani. Oda kell figyelnünk mindenkire és mindenkinek kezet nyújtani. Nem könnyű, de együtt könnyebb. Az autonómiáért pedig mindannyiunk nevében kell harcolnunk. Már mi sem vagyon sokan, de elegen.

Így két nappal a választások után már lehet józan ésszel, hideg fejjel nyilatkozni, véleményt mondani. Sajnos, nem mondhatok túl sok jó hírt.

Mielőtt nekikezdenék, engedjétek meg, hogy megköszönjem mindazoknak, akik elmentek szavazni, azoknak pedig különösen, akik engem és/vagy a VMDP listáját támogatták szavazatukkal.

Egy biztos, jóval gyengébb lesz a magyarok ereje a szerbiai politikai színtéren, mint eddig. Sajnos az a tendencia is folytatódott, hogy a magyar szavazók nem magyar pártra szavaznak. A magyar választók „elaludtak”, sokan nem mentek el szavazni, és aki elment azoknak is több mint a fele, nem magyar pártra szavazott. A községek túlnyomó többségében a magyar pártok megkerülhetők, erejüket, politikai befolyásukat vesztették. Ilyen és sok más szempontból is nehéz 4 év vár ránk. Még csak most jön a fekete leves, mondhatnánk.

Sajnos, a rossz eredmények sorába „beállt” Óbecse is. Az előző 13 magyar képviselő helyett, most csak 9 magyar lesz az önkormányzatban. A három magyar párt közül, csak kettő (VMSZ, VMDP) delegálhat képviselőt. Az elmúlt 20 év egyik meghatározó magyar pártja, a VMDK, kiesett. Először fordul az is elő, hogy a tartomány parlamenti választások második fordulójában nem lesz magyar képviselőjelölt. Óbecsén a magyar pártokra leadott szavazatok száma 2000-el kevesebb, mint 4 évvel ezelőtt. Nyugodtan elmondhatom, hogy tragikus.

Ezek után nagyon remélem, hogy Budapesttől Belgrádig mindenkinek világos, hogy egy magyar pártot támogatni, az nem egyenlő a nemzet támogatásával, és hogy a magyar összefogás az egyszerűen nélkülözhetetlen. Hisz a „legnagyobb” magyar párt az előre hangoztatott 100000 szavazat helyett csak alig 67000-et kapott köztársasági szinten, ahol nem volt ellenfele.

Én a magam részéről megígérem, hogy az elkövetkező 4 évet még tevékenyebben fogom eltölteni, hogy a legtöbbet hozzam ki abból, amiből lehet. Még nem ismerem az eszközeimet sem, sok minden függ, a koalíciós tárgyalásoktól, de a polgárok számíthatnak rám. Folytatni kívánom a megkezdett küzdelmet: SZÖVETSÉGBEN A POLGÁROKKAL!

Egy Márai Sándor idézettel zárom soraimat, ezzel szeretnék üzenni mindenkinek:

"Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek?
Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, és ezért jó volt az is amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az üggyel. Az ügy igazával, mert meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet szolgálsz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."

Lejárt a kampányidőszak. Mindenki megpihenhet, elmélyülhet gondolataiba, és tiszta fejjel dönthet vasárnap.

Meg kell, hogy mondjam, hogy amilyen kétkedve kezdtem neki a kampánynak, most olyan optimista vagyok, és nem féltem Óbecsét.

Nem feltétlenül azért, mert biztos, hogy én vagy az általam képviselt lista és emberek futnak majd be, hanem azért mert Óbecse községben végtelenül lelkes emberek élnek. Óbecse sikerre ítéltetett.

Azért is, mert kitűnő a földrajzi fekvése. Nem hiába van itt Óbecse, ahol. De az emberek ereje, meggyőződése, akarása, hite mindent felülmúl. Sok emberrel találkoztam a kampány alatt és sok emberrel beszéltem. Az az erő, ami még mindig megvan az emberekben, az csodálatos. Minden okuk meg lenne, hogy feladják, de nem teszik. A polgárok többsége egyszerűen csak teszi a dolgát. Nagyon ügyesen és határozottan. Meggyőződésem, hogy ehhez mi, megválasztásunk esetén, csak asszisztálhatunk. Nem kell az embereknek megmondani, hogy mit tegyenek, csak a lehetőséget és a támogatást kell megadni. Határozottan állítom, hogy ez a siker kulcsa. Ha mindenki azt teszi, amit szeret, és amihez ért, s megkapja azt a támogatást és lehetőséget, amire számít, csodákra vagyunk képesek. Közösen hegyeket tudunk mozgatni. Azt hiszem, hogy azt sem kell megmondani a polgároknak, hogy kire szavazzanak vasárnap. Ha nem engedik magukat befolyásolni, hanem meggyőződésük, hitük szerint döntenek, biztosan jól fognak dönteni. Én bízom az óbecseiekben, bízom a polgárokban, bízom Önökben.

Szövetségben a Polgárokkal!

 Tisztelt Polgártársaim!

Már a kampány hajrájában vagyunk. Letisztult a kép, hogy Önök ki közül tudnak majd választani május 6-án, kit tüntetnek ki bizalmukkal, hogy az elkövetkező négy évben képviselje Városunkat, községünket a Tartományi Képviselőházban. Az a tény, hogy Vajdaság szerte Óbecsén van a legtöbb jelölt, egyáltalán nem dicsőség, és nem a demokrácia fejlettségének a jele. Ez az elmúlt két évtized romboló politika eredménye. A jelöltek között nagyon sokan részt vettek az elmúlt évek politikájában. Látom és hallom, hogy a Polgárok, Önök, mennyire belefáradtak a folyamatos acsarkodásba, ami mindig a fejlődés rovására ment. Nagy az elégedetlenség, hisz hosszú ideje nem élhettünk át nagy, közös, felemelő sikereket. Ez mindenkinek hiányzik. Ezért vállaltam a jelölést, ezt a küzdelmet, ezt a feladatot. Új embere vagyok az óbecsei közéletnek, egy teljesen más irányt képviselek, amit eddig megszokhattak. A munka, a kompromisszum, és a siker embere kívánok lenni. Munka alatt elsősorban a közös munkát értem, hisz egy képviselő mit sem ér Önök nélkül. Itt mindenkinek dolgozni kell, és azon leszek, hogy dolgozzon is. A kompromisszum alatt azt értem, hogy kész vagyok mindig mindenkivel az egészséges kompromisszumokra, amely a községünk polgárai javát szolgálják. A siker pedig azt jelenti, hogy szakítani kívánok az eddigi sikertelen politizálással, mert Óbecse községet a siker felemelkedő pályájára kell emelni. Én ezekre a dolgokra kész vagyok feltenni az elkövetkező négy évemet, én ebben kívánok az Önök partnere lenni. Mindenkire szükségem lesz, mindenki véleménye számít. Csakis és kizárólag a közös munkának lehet és lesz is eredménye. Ezért kérem Önöket, hogy május 6-án támogassanak szavazatukkal, hisz közösen nyerhetünk. Szerény személyemet a zöld színű szavazólap 7-es száma alatt találnak, csapattársaimat, önkormányzati képviselőjelöltjeinket pedig a fehér szavazólap 9-es száma alatt. Köszönjük a bizalmukat! S a végére álljon egy gyönyörű dal, amely tökéletesen megegyezik a véleményemmel.

Szövetségben a Polgárokkal

Kiss Igor

Amikor megtudtam, hogy a zöld színű választólapon a 7-es szám alatt leszek karikázható, mint egyéni jelölt, azonnal József Attila Hetedik c. verse jutott eszembe, vagyis inkább a versszakainak utolsó sora, hogy: „A hetedik te magad légy!” Ezt a verset gondolom, sokan ismerik, s Hobó megzenésített változatát is. De mit is jelent a hetes szám? Miért olyan fontos az életünkben?

Aki valamelyest ismeri a Bibliát, tudja, hogy a hetes szám nemegyszer előfordul benne. Attól függően, hogy ki melyik nézetet érzi igaznak: szerencseszámnak vagy éppen balszerencsésnek tartják. Ez a teremtés száma, de gyakran nevezik Isten számának is, mert hét nap alatt teremtette a világot. A hét pecsét feltörése hét angyal jelenlétében történt a Jelenések könyvében. Hét bő esztendőt pedig hét szűkös év követett József történetében, Mózes I. könyvében. Sőt, főbűnből is pontosan hét van a katolikus vallás tanításai szerint. A lámaizmust gyakorló tibetiek szerint is mágikus szám a hetes, mert pontosan negyvenkilenc (7x7) napból áll a lélek köztes állapota, vagyis az az átmeneti időszak, amely a haláltól a lélek új alakban való megjelenéséig tart. A héber vallásban a hetes a tökéletesség száma, amely a harmóniát és teljességet hordozza. A hetes szám utalhat a fáraók hét lelkére az egyiptomi vallásban, akik hasonlóan, mint a druidák, hét lélekben, illetve hét énben hittek. Végül érdemes megemlíteni a hetes szám központi jelentőségét az ősmagyaroknál is. Az ugorok a hetes számrendszert használták, erre utal a magyar, vogul és osztják nyelvekben az, hogy a hét nemcsak számot, hanem hét napból álló időtartamot is jelöl. És ki tudja? Talán innen származtatható a hétfejű sárkány, a hetedhét ország, és többek között a hét vezér kifejezés is.

Ebből is látszik, hogy sokan sokféleképpen értelmezték/ értelmezik. Most Óbecse község polgárai is választhatják a zöld szavazólapon a hetes számot. Közösen, együtt, elérhetjük azt, hogy községünk polgárai számára is pozitívan meghatározó legyen május 6-án a hetes szám, a zöld szavazólapon!

Szövetségben Veletek! Szövetségben a Polgárokkal!

Van néhány dolog, amit az embernek tudnia kell, mielőtt olyan elvetemült dologra adja a fejét, mint a politika. Ezzel mindenkinek tisztában kellene lennie, ideértve jómagamat is.

A politika, mint tanultuk történelemből, filozófiából, jogból, politológiából egy igen ősi, és nemes szakma, foglalkozás, hivatás. Ki hogy fogja fel, és ki hogy éli meg. De semmiképp sem kiváltság és semmiképp sem jutalom. Politikával foglalkozni felelősség. Ahogy az autószerelő is felel azért, mert rosszul szerelte fel az alkatrészt, úgy a politikusnak is felelni kell, azért amit tett, vagy azért amit éppen nem. És itt nincs kivétel. Ismétlem, nincs kivétel. Lehet az magas, alacsony, kövér, sovány, szerb, magyar, ruszin vagy éppen szlovák, a felelősség alól nem szabad kibújnia senkinek. S ahogy a szerelő is kap fizetéscsökkenést, vagy éppen elbocsájtást úgy a politikus is megkapja „büntetését”. Jobb esetben. S ez így van rendjén. Vagyis így kellene, hogy legyen. Van a politikának még egy mozzanata. Tudniillik van a hatalom és van az ellenzék. A hatalom az, aki bizonyos időszakokban folytathatja politikáját, érvényesítheti programját, elképzeléseit. Az ellenzéknek bírálni kell, és görbe tükröt kell tartania a hatalomnak. Amikor pedig választás van, akkor meg mindenkinek meg kell állnia és tiszta lelkiismerettel elmondani, hogy mit tett és mit nem. Na, ez az, ami itt nálunk nem működik. Itt mindenki úgy látja, hogy mindent megtett, és mindenki úgy gondolja, hogy mindet meg is fog tenni. Nos, közlöm, hogy ez nem így volt és nem így lesz. És itt lenne szerepe a felelősségvállalásnak. Amitől a mi „vezetőink” ki vannak herélve (bocsánat a kifejezésért).

Tudom, hogy sokszor gátlástalanságba megy át a kampány. Tudom, bár nem szeretem, és a magam részéről nem is űzöm ezt a „sportot”. Mindenki, aki ilyen „illegális szerekhez” nyúl, az csak magát minősíti. Először is a kutya is csak félelemből támad. De nem értem, hogy egyes emberek mitől félnek? Ha mindenki mindent jól csinált volna az elmúlt években, akkor mért félnek? Ha meg nem, akkor meg azt a „munkát” minek akarják folytatni? Ja, hogy az állás, meg a pénz… Értem. Nem értem viszont azt, hogy egy ember, hogy tud odáig eljutni, hogy csak is és kizárólag pártpolitikai megfontolásból, elfordítja tőlem a fejét, nem köszön, holott „tegnap” még jóban voltunk. Én nem vagyok ilyen. Keresztény neveltetésben részesültem, és attól még hogy valaki más pártnak a tagja, még köszönök neki, sőt a barátom is lehet. Egy olyan autószerelő, aki az egyik műhelyben dolgozik, mért ne inna meg egy sört azzal, aki egy másik műhelyben dolgozik?

Ezekért a fent említett dolgokért mondom azt, hogy én egy új irányt szeretnék mutatni. Olyat, ahol csapatmunka van és nem aknamunka, olyat, ahol az ellenfél az nem ellenség, és olyat ahol az ember az ember.

És végül… Azért írtam le mindezt, hogy mindenki értse, hogy hogyan tekintek a politikára, és a politikusokra. Úgy, mint hivatásra és kötelességre és úgy, mint ember. Viszont nyitott szemekkel járok. Akit eddig, önakaratomon kívül, emberi mivoltában megbántottam volna, attól őszintén elnézést kérek, aki meg csak azért orrol rám, mert olyan valamire mutattam rá, amit nem tett meg, de meg kellett volna tennie, az meg nekem bocsássa meg. A kritika az mindenkinek jól jön, csak van, aki saját hasznára tudja váltani, valaki meg támadásba indul.

Az ilyenfajta hozzáállásnak és az ilyen ellenségeskedésnek "köszönhetően" tartunk most itt ahol. Én ezt a stílust és ezt a hozzáállást nem képviselem és nem is fogom. Ezért mondom azt, hogy:

SZÖVETSÉGBEN VELETEK! SZÖVETSÉGBEN A POLGÁROKKAL! - és ez alatt mindenkinek van helye. Gyertek hát!

A következő bejegyzéseim mindegyikében, megpróbálok egy- egy problémát és/ vagy probléma kört felvázolni, valamint a lehetséges megoldásokat javasolni. Olyan javaslatokat, amelyekért én síkra is szállok. Mondhatni a programomat vázolom fel.

Kétségkívül a válságok idejét éljük. Hogy milyen válságok? Nem ám csak egy válság létezik, bármennyire is próbálja a média elhitetni velünk, hogy csak gazdasági válság van, és hogy az a legfontosabb. Itt van a nyakunkon a bizalmi válság és talán a legmarkánsabb és legveszélyesebb a demográfiai válság.

A ma emberének valóban a gazdasági válság, és annak hatásai a legnagyobb gondjuk- bajuk okozója. De ha leülünk és felteszünk néhány kérdést magunkban, azonnal rájövünk, hogy bár nagy probléma, de közel sem nem a legnagyobb. Kinek jutott eszébe, hogy lassan már a szomszédunkban sem bízhatunk? Sajnos, de valóban így van. A bizalmi válság nagy baj, és mutatója egyre csak romlik. Tovább megyek, kinek jutott az eszébe, hogy Óbecsén, 1991-ben 26,634 lakos, 2002-ben 25,774 lakos, 2011-ben 24,226 élt. 20 év alatt 2000-el élünk kevesebben Óbecsén. A községben pedig még súlyosabb a helyzet 2002-ben majd 41000-en voltunk, mára már csak 37000-en. Persze a magyar polgártársaink fogyása sajnos súlyosabb. Lehet, hogy sokan azt mondjátok, hogy na és?! De ha ez így folytatódik, akkor hamarosan, nem lesz gyermek az óvodákban, iskolában, megszűnnek a munkahelyek is ezekben az intézményekben, elfogy a munkaerő, és elfogy az értelmiség is. A népességcsökkenés első és legfontosabb oka, persze a „természetes” ok. Kevesebben születnek, mint ahányan elhaláloznak. Egyszerű a képlet. Viszont, van egy másik ok is. Hogy az értelmiség elszivárog gyönyörű városunkból és községünkből. Ez is szintén veszélyes. Azokat hagyni, elmenni, aki itt nőtt fel, az bűn.

De ne ecseteljem tovább a problémákat. Mi lehet a megoldás? Látott-e közületek valaki községi népesedési stratégiát? Foglalkozott-e már a város elöljárói között ezzel a kérdéssel? Vagy akár tartományi képviselő urunk, akiről sokan azt se tudják, hogy kicsoda, olyan jól végezte munkáját. Nos, ilyen nem volt, és ha az eddigieken múlik nem is lesz. Pedig kellene. Mert egyhamar nagyon kevesen leszünk. Vannak községek, akik pl. 50000 dinárral támogatják a harmadik gyermek születését. Ez már egy jó kezdés. A másik megoldás, az értelmiség elszivárgására: drága Uraim, „fejvadászatba” kell kezdeni, ha jól akarunk járni. A nagy cégek már csinálják ezt az igen ügyes húzást, ebbe már- már be kell, hogy szálljon az önkormányzat is, és mindannak aki Óbecsét képviseli.

Nem szabad megengednünk, hogy elfogyjunk és nem szabad megengednünk, hogy az értelmiség elszivárogjon.

Kevesen vagyunk, viszont lehetnénk többen, lehetnénk boldogabbak, lehetnénk bizalommal egymás iránt. Ez mindenkin múlik, ez mindenki felelőssége. Viszont ez, is mint oly minden más is, egyedül nem megy, de Önökkel, együtt, sokkal könnyebb. Első lépésként produkálhatnánk összefogást május 6-án az urnáknál. Egy szavazat nem sokat ér, de sokszor egy szavazat, egy helyre leadva, hegyeket mozgat.

Szövetségben Veletek! Szövetségben a Polgárokkal!

Három napja, hogy hivatalosan is egyéni képviselőjelölt vagyok a Tartományi Képviselőházba, és két napja, hogy ezt közöltem Veletek a blogomon keresztül… Olyasmi történt ez a két nap alatt, amit legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Több mint 300-an olvastátok el bejegyzésemet. Sokan „lájkoltátok”, sokan megosztottátok. És nagyon sok reagálás érkezett telefonon, e-mailben, a facebookon. Nagyon sok hozzászólás. Nagyon sok vélemény. Ezt szeretném megköszönni. Nagyon megköszönni. Nagyon jól esett. Ilyenkor érzi az ember, hogy ÉRDEMES.

Volt, aki gratulált, volt, aki egyetértett, volt, aki kritizált, volt, aki tanácsot adott. De ez így van jól. A lényeg, hogy valamennyi hozzászólás jóindulatú volt és építő jellegű. Ez nagyon fontos, hogy az emberekben ennyi csalódás után is megszólal az emberi hang, és próbálunk segíteni egymáson. És ha már megpróbálunk, akkor nagy valószínűséggel sikerül is. Így van ez a nagybetűs életben és így van ez ebben a fránya politikában is egyaránt. Csak akkor érhetünk el sikereket, ha meghallgatjuk egymást, és ha mindenki hozzátesz egy kicsit a közösbe. Együtt elképesztően könnyű. Próbáljátok meg, próbáljuk meg… 20 éve nem megy, 20 éve várunk. Várunk a csodára. Ne várjunk többé, tegye meg mindenki azt a kis lépést, amire képes, mindenki csak annyit amennyit tud, és a lehető leggyorsabban meg lesz az eredménye…

Egy képviselő, az én értelmezésemben, nem arra hivatott, hogy egyedül oldjon meg mindent. Ez történt az elmúlt években és látjuk az „eredményt”. Egy képviselő arra hívatott, hogy elvigye az Önök hangját, az Önök véleményét, az Önök keze munkáját a községi képviselő testületbe, a tartományi parlamentbe, Újvidékre, Belgrádba, Budapestre, Európába, a Világba.  Egy képviselő arra hívatott, hogy Önöket meghallgassa, meghallja, és a Világba kiáltsa, hogy hol fáj. És addig kiáltozzon, amíg fáj, amíg nem oldódik meg a baj.

Hát erre vállalkozok, vállalkozunk!

Önökkel együtt! Összefogással! Szövetségben!

Szövetségben Veletek! Szövetségben a Polgárokkal!

Íme, az első bejegyzésem, amit már meg sem próbálok felülről tekintve a dolgokra írni. Immáron harcba szálltam én is többedmagammal a választási harcba, itt Óbecsén. Meg kell, hogy valljam, hogy igen megtisztelő több száz polgár eddigi támogatását is magam mögött tudni, de nem dicsőségként élem meg. Ez sokkal inkább feladat, kötelesség, de leginkább hivatás. Hivatásnak élem meg, hogy élhetek a polgárok egy részének a bizalmával, és még nagyobb hivatásként élem meg, hogy több polgár bizalmát még meg kell nyernem, és méltón képviselni őket a kampányban és az elkövetkező 4 évben egyaránt, sőt egy életen át.

Feltevődik a kérdés, hogy egy ilyen zűrzavaros politikai helyzetben miért vállal valaki egy ilyen feladatot, miért megy politikai harcba? Nos, az én esetemben ez nagyon egyértelmű. Társadalmilag igen érzékeny egyede vagyok a nemzetemnek, ugyanakkor nagyon nem szeretem a tutyi-mutyiságot, a politikai és emberi tehetetlenséget, és ami a legfontosabb ebben a helyzetben, hogy nem szeretem az elefánttoronyból való politizálást sem.

Mindezzel a tulajdonságokkal a birtokomban, láttam, látom, hogy mi folyik körülöttem, mi folyik Óbecsén, és mit tett az elmúlt négy évben az eddigi tartományi képviselő. Beszélgetve az emberekkel, sokan azt sem tudják, hogy ki a képviselőjük, hogy ki kellett volna, hogy képviselje őket a Tartományban az elmúlt 4 évben. Ez a tény, nem a polgárok tudatlanságáról árulkodik, hanem arról, hogy a képviselő, valójában nem is volt képviselő. Mert nem tett semmi érdemlegeset, és az elmúlt 4 év alatt nem mutatkozott a polgárok előtt. Nyilván meg volt az oka. És most próbálja magyarázni a négyévi bizonyítványát a sajtón keresztül egy olyan levéllel, ami hemzseg a hazugságoktól.

Elmúlt 4 év. 4 évig vezették a várost. 4 évig képviselt bennünket Újvidéken. És mi történt ez az idő alatt? Óbecsén és a községben gyalázatos a közvilágítás, a közutak, a közbiztonság, a víz (ha egyáltalán van) sok helyen ihatatlan, felelőtlen és elhamarkodott döntésekkel akarnak kutat fúrni, Óbecse Főteréről és környékéről nem is nagyon érdemes beszélni, a Sportcsarnok beázik, a bölcsődei ellátás is drága és kevésbé minőséges, mint egy-egy magán óvodákban, ráadásul ugyanazért a pénzért nem ugyanazt kapják gyermekeink belvároson, mint pl. alsóvároson, a munkanélküliségi ráta az egekben, az értelmiség sokszor elhagyja Városunkat, akik pedig itt maradnak sokszor kénytelene akár napszámban is dolgozni. És még sorolhatnám, de ezek a legszembetűnőbb dolgok.

Nem vagyok álszent. Tudom, hogy ezek a dolgok nem egy vagy nem kettő emberen múlik/ múlott. De rajta és rajtuk IS múlott. Oroszlánrészt vállaltak Óbecse leépítésében. Én „nem olyan rég” születtem. Egy mondat kísérte végig az életemet: „Majd jobb lesz”. Ezt hallgatom 20 éve. Meddig? Meddig nem lesz jobb? És Képviselőink, elöljáróink meddig nem vállalják érte a felelősséget? Most is megnézem… Minden téren ugyanazok a jelöltek, mint eddig is. Mint ha olyan jól végezték volna a dolgukat, mint ha meg lennénk velük elégedve… Ugyan…

Tisztába kell tenni a dolgokat. Új emberek kellenek, akik végre meg tudják mutatni a jó irányt. Ha nem is változik meg minden egyik napról a másikra, mert ez már lehetetlen, de legalább állítsuk Óbecsét a felemelkedés útjára. Ehhez új, fiatal, erős és ügyes emberekre van szükség, akik nem az eddigi évek politikáját akarják folytatni, és akik vállalják a felelősséget tetteikért. Hazugságokból nem tudunk várat építeni.

Én erre vállalkozom. Mindig és mindenkor a polgárok rendelkezésére fogok állni. Engem mindig meg fognak találni, mert én itt vagyok, itt voltam, és itt maradok. Nem menekülök elefántcsonttoronyba, és vállalom a felelősséget. Nem fogom tudni a Holdvilágot meggörbíteni, de dolgozni fogok. És azt hiszem ez a mai világban már bőven elég a politikában is. Ha mindenki dolgozna már nem itt tartanánk.

Nagyon jól megtanítottak bennünket, hogy hogy nem lehet… Én/ Mi megpróbáljuk megmutatni, hogy hogyan lehet…

Nagyban folyik a választási kampány. A támogató aláírások összegyűjtése, a listák átadása, és a programok nyilvánosságra hozatala. Az aláírások összegyűjtését és a kampányt ki becsületesen ki kevésbé becsületesen végzi, de ez így volt mindig is és így is lesz.

Olvasom a „legnagyobb vajdasági magyar” párt választási programját. Már a minap elolvastam, de valahogy adtam magamnak egy kis időt, hogy leülepedjen és nem utolsó sorban egy kicsit lehiggadjak. Hát egy kicsit sikerült, de ez a lényegen nem változtatott, ezért vetem „papírra” a gondolataimat.

Nos! Már nagyot néztem a program megnevezésén: „VAJDASÁGÉRT – egy normális Szerbiában”! Kit is akar ez a párt képviselni és hogyan és hol? Tovább megyek. Valahogy ráéreztem, ezért gyorsan beütöttem a keresőben, hogy a 12 pontos, 12 oldalas programban, hányszor szerepel a „magyar” szó?! Adok egy kis időt… 9 (betűkkel: kilenc) alkalommal… Adok még egy kis időt. Kilenc alkalommal. Ebből kétszer szerepel a párt megnevezésében és négyszer a „magyar-szerb” kontextusban. Össze lehet adni, ki lehet vonni. Át lehet gondolni. Szerintem ez nagyon finoman szólva is felháborító, sőt… Ennek a pártnak ebben a programjában elárulva érzem nemzetem. Ezt az oltári számot még megspékel azért még egy két mondat. Szerepel benne a következő: „Szerbia lakossága, közöttük a vajdasági magyarok lélekszáma folyamatosan csökken.” Első pillantásra talán nem is tűnik fel, hogy mit is jelent a mondat, sőt, lehet hogy a megfogalmazók sem így szerették volna. Nem szeretném túl bonyolítani a dolgot. Tegyük fel, hogy én magam vagyok a „legnagyobb magyar párt” egy olyan országban ahol kisebbségben élnek a magyarok, s én elvileg őket képviselem, mi több a nevemben is szerepel a magyar szó. Nos, én mint ilyen, ha valóban a magyar a legfontosabb, hangsúlyozom legfontosabb, akkor nem nagyon érdekel az, hogy Szerbia lakossága folyamatosan csökken, ha mondjuk a magyaroké nő. Viszont ha a magyaroké csökken, már pedig sajnos csökken, akkor azt teszem a fő pozícióba, és az érdekel elsősorban. De ez nem így történik NÁLUK!

Azt hiszem ezzel/ ezekkel a „bizonyítékokkal” a markunkban bátran kimondhatjuk, hogy most már nem csak csöndben dörgölőzik a szerb politikumhoz, feladva a magyar autonómiakövetelést, 1-2 dinárért, de már- már a programjukban sem rejtik véka alá. Már több szerb anyanyelvű tag is van a soraikban. Kitűnően elvégzett „Híd-Most”-osodás. Úgy végezték el, hogy látszólag a nemzeti vonal még mindig megmaradt.

Nem tudom, mit hoz rájuk az elkövetkező választás, de azt már most nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a következő 4 év óriási veszteségeket fog hozni a vajdasági magyarságra nézve. Viszont remélhetőleg lesz egy pozitív hozadéka is, mégpedig az, hogy ez a maroknyi magyarság ráébred az igazi értékekre.

S így a végén egy jó tanács nekik: nyugodtan kivehetik az „M” betűt a nevükből, hisz gyakorlati jelentősége már szép kevés van.

Újra írásra késztetnek az események. Természetesen a politikai és/vagy közéleti események. Bár még egy hét sem telt azóta, hogy tudjuk, mikor járulhatunk az urnák elé, már a mindennapjainkba is „belepiszkít” a kampány.

Mint már előző írásomban is említettem, kell az a kampány, fontos része a pártpolitizálásnak, de nagyon nem mindegy, a hogyan-ja! Nem mindegy, hogy pozitív-e az a kampány, avagy negatív, nem mindegy az sem, hogy hol és mikor kampányol az a valaki. Mert, bár jogilag szinte semmi se nincs tiltva, de azért én ismerek erkölcsi normákat. Az sem mindegy, hogy ki mennyit költ a kampányra, mert hát azért sok esetben sokkal hasznosabb dologra is lehetne költeni, mint sok- sok lapra, füzetre, újságra, tollra és egyéb szemfényvesztésre szolgáló cikkre.  A magam részéről, mégis azt ítélem el legjobban, amikor polgárokat mindenáron meg akarják hülyíteni (már elnézést a kifejezésért). Mint ha ezek a polgárok az elmúlt négy évben nem ott éltek volna, ahol a politikusok kormányoztak (jobb esetben) vagy éppen süttették a hasukat, esetleg méregdrága luxuskirándulásra mentek, többnyire közpénzen, azaz az Ön pénzén, és nem érezték volna a saját bőrükön, hogy kátyúsak az utak, nincs víz, az utak a hótól nincsenek eltakarítva, a közvilágítás katasztrofális, a tetőszerkezet beázik, és mindemellett éppen, mondjuk a tartományi képviselő, akit a polgárok választottak meg, tehát a polgároknak felel, egyetlen egyszer sem mozdított semmit négy év alatt, miközben a fizetésük ötszöröse az átlagjövedelemnek…

Nem szokásom más háza tájékán söprögetni, de már a saját környékemen is látom a szemfényvesztést. Vannak akik „takarítanak”, vannak, akik gyűjtenek, van, aki fest, van, aki mindent csinál. Egyszerre rátört az önzetlen tenni akarás. Két dolog van ezzel kapcsolatban. Első az, hogy hol voltak ezek a jóakarók az elmúlt 4 évben? Általában bársonyszékben, bár halkan megjegyezném, hogy tisztelet a kivételnek. Másodsorban, az hogy van mit takarítani a köztereken, vagy közutakon, vagy van mit festeni, az csak azt jelenti, hogy az elmúl négy, nyolc évben az általuk irányított közművesítési vállalat, amit sokszor ők maguk irányítottak, ki kell mondani: NEM VÉGEZTE A DOLGÁT!

Aztán felütötte felénk az átigazolási időszak. Már nem a sportban, mert ott jól ismerjük, hanem a politikában. Bizony, én is csak úgy néztem. Másfél hónappal a választások előtt három Úriember, akik közül eddig mindegyik szerb színekben politizált (az egyik nem is magyar), most bejelentik, hogy csatlakoznak a „legnagyobb magyar” párthoz. A szándékuk teljesen őszinte, éppen most látták be, most megtértek, és most mindent megtesznek a magyar közösségért, és hogy ők mekkora ígéreteket hagytak maguk mögött csak azért, hogy most „itt lehessenek”…

Istenem...tényleg ilyen nagy az állatkerted? S ráadásul alacsony a kerítés is…

                S végül az egésznek a summája: a polgárok nem szavazógépezet, akikre csak négyévente kell gondolni, a tereket nem csak négyévente kell tisztítani, a közvilágítást nem csak négyévente kell megjavítani, a polgárokkal nem csak négyévente kell beszélgetni, és a polgárok nem süketek, nem vakok, csak vannak olyan politikusok, akik azt hiszik. A polgárokat egyszer lehet csak becsapni! Azt hiszem ez már megtörtént némely párt és némely politikus részéről!

Talán már csak néhány óra választ el bennünket attól, hogy a Köztársasági Elnök Úr kiírja a választások pontos időpontját. A kampány meg már a javában zajlik. Ez azt hiszem egy újabb ok arra, hogy ne dolgozzunk. Országos vezető politikusaink már szinte nem is látnak a kampánytól, de így van ez nemzeti közösségünkben is.

Már nem látok olyan újságot, legyen az napi-, vagy hetilap, vagy akár reklám újság amely ne tocsogna azoktól a mondatoktól, hogy ezt meg azt tettük meg Önökért az elmúlt négy évben és ezt meg azt fogunk tenni a következő négy évben, csak szavazz ránk, szavazz ránk, szavazz ránk!!!! Hirtelen mindenki fontos lett. A fiatalok, a nők, a földművesek, a kisiparosok, a nagyvállalkozók, a hívők és a hitetlenek egyaránt, az egyházak, a városiak, és a falusiak. Mindenkinek a véleménye nagyon fontos lett, mindenki számít. Az utóbbi időben nagyon fontos lett a fiatalok szórakozási lehetősége, pikk-pakk két-három bált kellett szervezni, és „jó keresztény” módon a Farsangi- bált már hamvazószerda utánra tenni. Hát a kampány az kampány. Mindent felrúgunk.

Bár igen közel állok a politikához, sőt mi több szeretem is, de valahogy ez a kampányidőszak áll tőlem legtávolabb. Egyszerű az oka, hogy miért?! Mert ebben az időszakban hangzik el a legtöbb hazugság, legtöbb félrevezetés, némely pártoktól és képviselőitől olyan embertelen megnyilvánulásokat látunk a „cél érdekében”, hogy az embernek felfordul a gyomra.

Józan paraszti ésszel, egy ősi magyar bölcsesség jut eszembe: „Az kiabál, akinek a háza ég”. Ennyire egyszerű. Azok a politikai pártok, akik telenyomják az újságokat, a médiumokat, a postaládámat mindenféle színes maszlaggal, azokról az jut eszembe, hogy ezek nyúlták le a legtöbb pénzt az elmúlt időszakokban, ezek költik legjobban az adófizetők pénzét, ezeknek van mit takargatniuk, és a rengeteg hazugsággal próbálják meg leplezni, és már csak azért sem szavaznék rájuk. Nem azt mondom, hogy nincs szükség kampányra, propagandára, de azért vannak határok. Tehát én azt tudom javasolni, hogy Tisztelt Olvasóim próbáljanak meg így is egy kicsit gondolkodni.

… egy márciusi szösszenet volt ez… mivel most egy kicsit felgyorsulnak az események, nyilván én is többet fogok írni…Üdv és szép napot…K.I.

Keserű szájízzel néztem végig szombaton a jubiláló XX. Tini és Ifjúsági Táncdalénekes vetélkedőt a temerini sportcsarnokban. Hogy ne mindjárt a rosszal kezdjem, nézzük az est pozitív oldalát. Az énekeseket kísérő zenekar, a 3+2 együttes, ismét jól vizsgázott, a díszlet egyszerű, de nagyszerű volt,s kb. a jóból itt ki is merülünk, sajnos. Az összes többi az rosszul sült el, és ezeket a hibákat a szervezőbizottság nyakába kell varrnunk.

Kezdhetném azzal, hogy évek óta figyelve ezt az igen nagyszabású rendezvényt, meg kell állapítanunk, hogy szinte Temerinre és környékére zsugorodott a résztvevők hovatartozása. Akad egy-egy üdítő kivétel, de ez a lényegen nem változtat. Ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a rendezvény marketingje nem volt sehol, pedig a médiaházak mindig nagy figyelemmel kísérték a „Tinit”. Ha azonban nem hívják őket, vagy nem kérik fel az illetékeseket az együttműködésre, akkor nem tudnak segíteni. Arról ne is beszéljünk, hogy a plakátok a rendezvény hetén kerültek ki, ha kikerültek, amikről elöljáróban lehetett tudni, hogy az idei „sztárvendég” Szeleczki Dávid lesz.

Megérkezve a helyszínre, semmi nem utalt arra, hogy ez a 20. Tini, pedig a néző talán elvárhatta volna, és el is várta, hogy ez a „levegőben legyen”. Hamarosan elmehetett a jó szándékú néző kedve a rendezvénytől, amikor megjelentek a műsorvezetők. Még a fiatalembernek voltak jó pillanatai, addig a kisasszony (a szervezőbizottság egyik tagjának a lánya), még ezt sem mondhatja el magáról. Arra azért odafigyelt, hogy kész legyen a ruhája, de már színpadon állni és beszélni elfelejtett megtanulni, és el is felejtették megtanítani. Ez már beárnyékolta az egész estét.

A produkciók fogyaszthatók voltak, az énekesek odatették magukat, ki jobban ki kevésbé jól teljesített, de ez minden évben így van/volt. Nem mondható ez el a technikáról, hisz néhol az énekesek hangját sem lehetett hallani a túl hangos zenétől, s ezt még megspékelte a mikrofon meghibásodása is, ami először „csak” fülsiketítő recsegés-ropogás formájában jelentkezett, majd egy idő után már meg sem szólalt. Lezajlott az est versenyrésze, jött a „várva-várt” sztár fellépő, Szeleczki Dávid. Pont annyit adott, amennyit vártunk tőle… Semmit. Azonkívül, hogy végig ugrabugrálta a színpadot, utánozva valami Jacko-s mozdulatokat, és állandóan „magához” nyúlkált (nem tudni mi célból) ami már a 18-as karikát súrolta, nem sokat láttunk-hallottunk tőle. Viszont legalább ő jól érezte magát, saját bevallása szerint.

Jött az eredményhirdetés, és a díjkiosztás. A különdíjas és a két harmadik díjas nyereményét nem tudta meg a közönség, és a díjazottak is csak késve, mert a bemondók egyszerűen elfelejtették közölni azt. Ebből is látszott, hogy mennyire felkészületlenek és fiatalok voltak egy ilyen rangidős rendezvény levezényléséhez. Ami a nyereményeket illeti, viszonylag szépek és értékesek voltak, de a szervezők bizonyára nagyon el lehettek foglalva, mert a diplomákat elfelejtették keltezni, lepecsételni, aláírni, s sokszor helyesen kitölteni is.

Mit mondjak? Nagyon szomorú voltam és vagyok is. Mert sem a temerini, sem a vajdasági magyarság nem ilyen rendezvényt, és nem ilyen színvonalat érdemel meg 20 év után. Ettől láttunk már sokkal jobbat, sokkal színvonalasabbat, s szeretnénk is látni még. De hol lehet a baj? Azt hiszem, hogy ebben az esetben nem lehet a pénz hiányára hivatkozni, mivel a rendezvény mögött nagyon sok támogató állt anyagilag is. A hibát az emberi fejekben kellene keresni, azoknak az emberekében, akik nevüket adták a szervezőbizottságban. Talán tükörbe kellene nézniük. Ez nagyon nem sikerült. Le kell vonni a konzekvenciákat és lépni (legjobb lenne lelépni), s odaadni olyan embereknek, akiknek a Tini a szívük ügye, mert ezzel csak lejáratják önmagukat is, de a rendezvényt is. S ezt nem érdemli meg a fesztivál.

Az ember fia/lánya könnyen termékeny lehet írásaiban, gondolataiban, ha nyitott szemmel jár. Téma van bőven. Hát íme egy újabb eszmefuttatásom.

Előre is elnézést kérek, nem szeretném Olvasóimat "hard" politikával fárasztani, de a következő sorokban leírtak azért elég rendesen meghatározzák a mindennapjainkat.

Van-e Szerbiának "orbánviktorja"?

Meglátásom szerint egyértelműen nincs. De kezdjük a legelején. Egy évvel ez előtt Magyarországon mindenki korrupcióról beszélt, lopások, hamisítások ezreiről, több milliárdos sikkasztásokról...Viszont ott volt egy mondat sokuknak ajkain, mely így hangzott: ...de jön Orbán Viktor..."! És jött is. Nem is akárhogyan. 2/3-os elsöprő győzelemmel, politikailag megalázva ellenfeleit. De nem érték be ennyivel. Ugyan némi bizonytalanság itt-ott mutatkozott, de túlnyomó többségben határozott és egyértelműen az ország javát szolgáló döntések sokaságát hozták meg, tabukat megdöntve, visszaverve a nyugati szoclib sajtók hadának támadásait.

Most mi itt állunk Szerbiában ca. 1 évvel a választások előtt. Korrupciós botrányokból nekünk is kijár (Kolubarai szénbánya története, 25000 eurós honlap, 230000 eurós 2x4 méteres reklám tábla...), a munkanélküliség a csúcson, a fekete gazdaság tombol és ugyanakkor rombol, az árak az egekben, ezer és ezer fajta adókat vetnek ki a már így is megsarcolt lélegeztetőgépen levő gazdaságra, miközben már privatizálni se nincs mit. Mindent elvittek a fejünk felett. És ez mind mind a Tadics-féle Demokrata Párthoz (DS) közeliek műve, vagy magának a DP-nek a műve. Csendben megjegyzem, hogy ez a "nagyon demokrata" oldal a legutóbbi választásokon a magyar szavazatok felét megszerezte. Tehát, logikusan gondolkodva azt mondanánk, hogy na akkor rájuk nem kell szavazni, ami igaz is, sose kellett volna. De van-e más opció? Van-e "orbánviktor"? Nincs...Hisz a másik legerősebb politikai opció, az nem más mint a Seselj szoknyája alól kibújt Nikolics és Vucsics vezette Szerb Haladó Párt (SNS), szlengesen csak a "haladók". Gondolom e kettő- három név hallatán az ember azt se tudja hova legyen, nem még, hogy odaszavazzon, bármennyire is demokrata és EU-s bőrbe bújtak ezek a farkasok, és bármennyire is támogatja őket (is) az EU. De ha nem volna elég ez a két három név a "haladóktól", hát feltűnt egy hölgyemény is az oldalukon a legutóbbi nagygyűlésükön. Ő pedig nem más, mint a Szerbiából (nagy hazafias vehemenciából) elmenekült köztörvényes bűnöző Bogoljub Karics itthon hagyott felesége. Nos nem szeretném ecsetelni, hogy ki is ez a B.K., de ha valaki nagyon kíváncsi akkor www.google.com. Amit még azért mindenképpen meg kell még említenünk az a hírhedt Szerb Szocialista Párt. Igen, ők a néhai Milosevics követői, örökösei, stb. És ahelyett, hogy börtönben ülnének a 90-es évek folyamán elkövetett gaztetteik miatt, ők a kormányban ülnek, és mondjuk a Belügyminisztériumért felelnek, pártelnökük, Ivica Dacsics Miniszter Úr révén. Ez a rövid körkép nem sejtett jót az elkövetkező húsz évre.

De mi a helyzet velünk vajdasági magyarokkal?

Nem sokkal jobb a helyzet. Talán nem is jobb. Létrejött egy új, de újra "elhibázott" törvény alapján az új és újra "elhibázott" Magyar Nemzeti Tanács. Azért tettem az elhibázott szót idézőjelbe, mert ez szándékosan el lett hibázva, vagyis magyarul, sem a Tadics demokratáinak, sem a VMSZ-nek nem volt igazán nagy szüksége arra, hogy minden magyar aki óhajtja rajta legyen a kisebbségi névjegyzéken, s így nem is lett rajta. Nagyon sarkítva úgy is mondhatnánk, hogy azok a magyarok kerültek fel erre a listára, akit a VMSZ és a DP akart. A VMSZ parlamenti munkája is hagy kivetnivalót maga után bőven. Ugyan nincsenek benne a kormányban, de szinte mindent megszavaznak feltételek nélkül. Hát ez nem sok jót hozott a magyarok konyhájára. De legalább itt van választás (hozzáteszem: véleményem szerint). Ott az ellenzéki VMDP. Az egyetlen magyar párt akinek kidolgozott autonómia modellje van, és amit töretlenül képvisel 1997 óta, bármilyen is volt a politikai széljárás. Igazi, tényleges magyar autonómia nélkül pedig nem lehet előre menni. Jó példa erre az elmúlt 20-25 év, amikor is a nagy szerb pártok (sokszor a VMSZ segítségével) folyamatosan azzal csapták be a magyar szavazókat, hogy az egyenjogúság, meg az erős gazdaság, meg az EU-s integrációk mindent megoldanak. Nos kb 10 év telt el a szerbiai fenenagy demokráciában és leszögezhetjük, hogy sem egyenjogúság nincsen, de még a szikrája sem, sem gazdasági fejlődés (sőt a magyarlakta községek lettek leginkább leszegényítve- koránt sem véletlenül), sem EU-s integrációk.

Nem szeretnék itt országos politizálni, hisz egy szerbiai magyar polgárnak nem az a feladata, hogy "nagypolitizáljon", sokkal inkább, s talán kizárólag az, hogy kisebbségi érdekvédelemmel foglalkozzon, mindig minden körülmények között. Azt viszont megállapíthatjuk, hogy 10 éve folyamatosan félre vannak vezetve a választók, s így a magyar választók is.

Egy évvel a választások előtt én a magam részéről abban bízok, hogy felnőtt már a vajdasági magyar a demokráciához. Hogy belenőtt, beletanult. És hogy egy "sárgakék" dereglyeszaggatóért, vagy néhány vmsz-es tollért nem adja oda drága és felbecsülhetetlen szavazatát, hanem felismeri az autonómia lényegét és nélkülözhetetlenségét, és oda voksol, aki az autonómiát képviseli. Másképpen annyit szeretnék remélni, hogy gondolkodva megy el a szavazófülke magányába leróni alkotmányos kötelességét. Én ebben hiszek. Én hiszek a nemzettársaimban. Hiszek a gondolkodó magyarokban.

Szép napot...K.I.

Sziasztok! Íme, "tollat" ragadtam, hogy megírjam az második, viszont első "érdemi" bejegyzésemet.

A címben feltett kérdés, csak amolyan "költői" dolog, vagy inkább filozófiai, de semmiképp sem kell készpénznek venni.

A minap buggyant fel bennem ez a téma, de sokáig ülepedtek a dolgok amik kiváltották belőlem ezt a gondolatmenetet. Roppant bosszant az, hogy becsületes munkás emberek (legyenek azok fizikai munkások, vagy olyanok akik magas szintű szellemi tevékenységet folytatnak) többé kevésbé nehezen kapargatják össze a mindennapi betevőre is. Ez így rendben is van- szoktuk ezt itt Szerbiában mondogatni, hisz az elmúlt 20-25 évben bőven kijárt nekünk a rosszból, s már már hozzászoktunk. Feltenném szerényen a kérdést, hogy ez így rendben van-e? Meg van-e tiltva, hogy reméljünk, vágyakozzunk, akarjunk valami többet, valami szebbet, valami jobbat. Nincs megtiltva. Ezt mind megpróbálhatjuk. Csak nem megyünk vele sokra. Akadályokba fogunk ütközni. Már nem is az éppen regnáló politikai hatalomba botlunk bele, hanem embertársainkba, adott esetben a szomszédba, akik keresztbe tesznek. Erre vannak tanítva. Ehhez vannak szoktatva. Nagy zárójelbe, csak, hogy értsétek. Két példa: mindig eszembe jutnak azok a napok amikor még Újvidékre jártam egyetemre, és valami adminisztrációs ügyeket kellett intéznem. Nos, 8 tolóablak, 1 nő "dolgozik" a másik 7 éppen dohányzik, vagy eszik. És ezért fizetik, miközben korszerű technikával 1 szakképzett alkalmazott is elég lenne. De nem, mert itt sem korszerű technikáról nem hallottak, sem szakképzett alkalmazottról. Bár nem tudom, de kétlem hogy ez ma másképpen menne. A másik példám Óbecséről szól. A minap mentem az áram számlát kifizetni az óbecsei "Elektrovojvodina"-ba (állami energia szolgáltató). Ott két tolóablak van, ahol ezt intézni tudom, pontosabban tudnám, mert, hogy csak az egyiknél volt ügyfélfogadás, viszont a sor az utcán is kígyózott. Itt feltennék néhány kérdést: hol volt a másik alkalmazott, aki a tolóablaknál kellett volna, hogy legyen? Mit csinált? Mert tuti, hogy van, és fizetik is, de akkor mért nem végzi a munkáját?!

Ennyi kitérő bőven elég, hogy megértsék a hozzáállást. Amit nem muszáj azt ne is tegyük meg, sőt amit muszáj, azt is csak akkor ha már tényleg nagyon muszáj. Nos, kedves Hölgyek és Urak így nem lehet semmit építeni...Sem házat, sem vállalkozást, sem várost, sem gazdaságot, sem országot, sőt egyéniséget sem.

Már pediglen valamit tenni kéne. Sürgősen. Ha elvesztettük az önbecsülésünket, az egymás iránt érzett tiszteletet és megbecsülést, akkor már régen rossz. Mert ezekért a dolgokért nem kell pénzt kiadnunk, és nem is kapunk. Ez csak is emberi mivoltunkon múlik.

Mert, ha semmi nem, megy, már pedig nem nagyon megy (nagy a munkanélküliség, nagy a szegénység, stb), akkor megjelenik egy olyan valami, ami mindig is ott van a levegőbe, de ilyenkor nagyon naggyá nő. Ez pediglen a bűnözés különböző formája. Legelterjedtebb ezek közül a lopás, rablás. Mondhatni megélhetési bűnözés. Igen ám, de ennek is van határa, van amit még az ember elnéz, viszont van amikor már betelik a pohár. Emlékszem még 3-4 évvel ez előtt arról beszéltek az emberek, hogy egy egy szál kolbászt loptak el a tolvajok a sufniból, vagy netán egy sonkát. Érzékenyen érinti ez is az embert, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy most Óbecsén arról beszélnek, hogy az éj leple alatt a családi ház vaskapuját lopták el, sőt a sportcsarnok tetőszerkezetét borító fémlemezeket is megkezdték. Anyám borogass. Lehet, hogy most teszem fel a legostobább kérdést, de ezeknek (legyen az bárki aki ezeket teszi) nincs egy csöpp esze? Nincs lelkiismerete? Vagy valami, akármi. Kaput?! Tetőt?! Most komolyan...Hát abba a sportcsarnokba nevelkedtek generációk, köztük én is, és nagyon szeretném ha az én gyermekeim is ott tudnának nevelkedni. És persze az utak melletti lefolyó fedeleket már nem is említem. Hát életveszélyes közlekedni. Autóval mégy, a felfüggesztésed oda ha belehajtasz, ha kerékpárral vagy gyalog akkor meg a kezed, lábad, nyakad. És sokszor hátráltató körülmény, hogy a közvilágítás se nincs a legnagyobb rendben, és akkor finoman fogalmaztam.

Nos, én továbbra sem tudom, hogy börtönöket kellene-e építeni vagy gyárakat, üzemeket?!

A fent említettekkel kapcsolatban még el kell, hogy mondjam, hogy kinek nem inge ne vegye magára...a többi meg mondjon le...Szép estét...

"Kisfiam! Tessék köszönni!" - mondogatták szüleim nem is oly régen még. Tanítottak, tanultam. Viselkedési és társadalmi normákat. Igazuk volt. Illik köszönni. Lehetőleg előre.

Jó napot kívánok! Sziasztok! Helló! Isten hozott benneteket!

De hogy ez mi is? Hát ez egy blog. Szokták úgy is hívni, hogy internetes napló. Hát legyen. Nem voltam soha naplóíró, és ezt sem úgy fogom vezetni, hanem csak úgy.

Miért is kezdtem bele? Mert nagyon sok olyan dolog van, amiről úgy érzem hasznos lenne írni egy néhány sort, néhány gondolatot. Nem feltétlen gondolom azt, hogy okosságokat fogok írni, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy az én szemüvegemen (ami nincs is) keresztül mutatom be azt a helyet ahol és ahogy Ti is éltek.

Ja, a másik dolog. A tegeződés! Engedjétek meg, mély tiszteletem ellenére is, hogy tegezzelek benneteket, elsősorban azért, mert így mindenki közelebb fogja érezni a témákat magához, ez amolyan közvetlenebb dolog, másodsorban pedig azért mert úgy vélem, hogy ha korban nem is, de szellemileg fiatalok látogatják majd ezt az oldalt.

Mi a cél? Ezt mindenhol megkérdezik a XXI. században. Nos, nemes egyszerűséggel mondhatnám, hogy csak annyi a célom, hogy írjak. Nem célom az olvasási és a látogatottsági rekordokat megdönteni, de persze jól fog esni, ha sokan olvasnak majd. Az sem célom, hogy bármilyen "nagymenő" politikus, vagy társadalomtudós idézzen a gondolataimból, de persze, szerényen azt is megköszönném. Írok, csak úgy...

Hogy milyen írások lesznek itt? Hát, lesz itt hivatalos és kevésbé hivatalos, lesz itt kimért, szétszórt, visszafogott és energikus. Ebből a szempontból ez tényleg egy napló lesz, mert a társadalmi, politikai nézeteimből, hangulatomból kiderül az aktuális szellemi hogyan létem.

Tőletek elsősorban azt várom el, hogy olvassátok, aztán ha valamivel nem értetek egyet, adjatok neki hangot, és írjátok meg, és ha valamivel egyet is értetek, azt is.

Egyenlőre ennyi voltam.

Üdv

K.I.