Hajrá Óbecse! Hajrá Magyarok!

 

Lassan véget ér a kampányidőszak. Mindenki elmondta, amit fontosnak tartott. Talán már a polgároknak elegük is van a felhajtásból. De a tét nagy. A tét óriási. Egy nap, április 24-e, határozza meg az elkövetkező négy évünket. Egyszerre választunk parlamenti képviselőket, tartományi képviselőket, önkormányzati képviselőket és van ahol még helyi közösségi képviselőket is. Elképesztően fontos választás, nem tudom elégszer hangsúlyozni.

Immáron kicsit több, mint 10 éve vagyok közéleti és/vagy politikai berkekben, kisebb nagyobb intenzitással. Ez a 10 év alatt, többnyire három kérdést kaptam:

  • Miért van ennyi magyar párt? Miért nem fognak össze?
  • Mi a helyzet az autonómiával?
  • Mi a helyzet a munkahelyekkel?

Olyan könnyű, vagy inkább könnyebb helyzetben voltam most, hogy ezekre a kérdésekre könnyűszerrel tudtam válaszolni. Elsőként azt kell mondanom, hogy összefogtunk. Van magyar összefogás, van magyar lista. Az összefogás elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség – Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Magyar Egység Párt - Pásztor István. Másodsorban, a programunkba szerepel az autonómia kérdése is, úgy a magyar autonómia, mint a Vajdaság autonómiája. Harmadrészt, mert ugyebár az autonómiát és az összefogást még nem lehet megenni, itt van a magyar kormány 166 millió eurós támogatása a gazdaság- és területfejlesztési stratégiához. 166 millió euró, mely három év alatt jön le a vajdaságba és egyetlen célcsoportja van, a magyar állampolgárok a Vajdaságban, vagyis a magyarok. Hosszú idő óta, első ilyen óriási lehetőség, melyben a vajdasági magyarok nem másodrendűek, nem hátránnyal indulnak, hanem egyenesen előnnyel.

Mi, politikusok összefogtunk. Viszont ez nem elég. Sohasem volt elég, most sem az. Önöknek is össze kell fogniuk. Mindenkinek össze kell fogni. Összefogni velünk, és összefogni egymással. Rokonnal, baráttal, ismerőssel, szomszéddal. Az összefogás csak akkor lehet sikeres, ha teljes. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Április 24-én Szent György napja lesz. Ahogyan Szent György legyőzte a sárkányt, úgy győzhetjük le mi is önmagunkat és mindenki mást is. Április 24-e lehet a siker kezdete. Rajtunk múlik, Önökön múlik, mindenkin múlik. Mindenki számít. Mindnyájunknak el kell menni!

Hajrá Óbecse! Hajrá Magyarok!