Minek az az „M”???

Nagyban folyik a választási kampány. A támogató aláírások összegyűjtése, a listák átadása, és a programok nyilvánosságra hozatala. Az aláírások összegyűjtését és a kampányt ki becsületesen ki kevésbé becsületesen végzi, de ez így volt mindig is és így is lesz.

Olvasom a „legnagyobb vajdasági magyar” párt választási programját. Már a minap elolvastam, de valahogy adtam magamnak egy kis időt, hogy leülepedjen és nem utolsó sorban egy kicsit lehiggadjak. Hát egy kicsit sikerült, de ez a lényegen nem változtatott, ezért vetem „papírra” a gondolataimat.

Nos! Már nagyot néztem a program megnevezésén: „VAJDASÁGÉRT – egy normális Szerbiában”! Kit is akar ez a párt képviselni és hogyan és hol? Tovább megyek. Valahogy ráéreztem, ezért gyorsan beütöttem a keresőben, hogy a 12 pontos, 12 oldalas programban, hányszor szerepel a „magyar” szó?! Adok egy kis időt… 9 (betűkkel: kilenc) alkalommal… Adok még egy kis időt. Kilenc alkalommal. Ebből kétszer szerepel a párt megnevezésében és négyszer a „magyar-szerb” kontextusban. Össze lehet adni, ki lehet vonni. Át lehet gondolni. Szerintem ez nagyon finoman szólva is felháborító, sőt… Ennek a pártnak ebben a programjában elárulva érzem nemzetem. Ezt az oltári számot még megspékel azért még egy két mondat. Szerepel benne a következő: „Szerbia lakossága, közöttük a vajdasági magyarok lélekszáma folyamatosan csökken.” Első pillantásra talán nem is tűnik fel, hogy mit is jelent a mondat, sőt, lehet hogy a megfogalmazók sem így szerették volna. Nem szeretném túl bonyolítani a dolgot. Tegyük fel, hogy én magam vagyok a „legnagyobb magyar párt” egy olyan országban ahol kisebbségben élnek a magyarok, s én elvileg őket képviselem, mi több a nevemben is szerepel a magyar szó. Nos, én mint ilyen, ha valóban a magyar a legfontosabb, hangsúlyozom legfontosabb, akkor nem nagyon érdekel az, hogy Szerbia lakossága folyamatosan csökken, ha mondjuk a magyaroké nő. Viszont ha a magyaroké csökken, már pedig sajnos csökken, akkor azt teszem a fő pozícióba, és az érdekel elsősorban. De ez nem így történik NÁLUK!

Azt hiszem ezzel/ ezekkel a „bizonyítékokkal” a markunkban bátran kimondhatjuk, hogy most már nem csak csöndben dörgölőzik a szerb politikumhoz, feladva a magyar autonómiakövetelést, 1-2 dinárért, de már- már a programjukban sem rejtik véka alá. Már több szerb anyanyelvű tag is van a soraikban. Kitűnően elvégzett „Híd-Most”-osodás. Úgy végezték el, hogy látszólag a nemzeti vonal még mindig megmaradt.

Nem tudom, mit hoz rájuk az elkövetkező választás, de azt már most nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a következő 4 év óriási veszteségeket fog hozni a vajdasági magyarságra nézve. Viszont remélhetőleg lesz egy pozitív hozadéka is, mégpedig az, hogy ez a maroknyi magyarság ráébred az igazi értékekre.

S így a végén egy jó tanács nekik: nyugodtan kivehetik az „M” betűt a nevükből, hisz gyakorlati jelentősége már szép kevés van.